A vegetarianizmus és a veganizmus

A vegetáriánus szó a vegetabilis (növényi) szóból ered. Azokra az emberekre jellemző, akik kizárólag növényi eredetű élelmiszerekkel táplálkoznak és részben, esetleg teljes mértékben elutasítják az állati eredetű ételek fogyasztását. Számukra ez egy világnézet, melynek célja, hogy a lehető legkevesebb állatnak okozzanak szenvedést. Vannak azonban olyan vegák is, akik alapból eltaszítják a nyers húst, egyenesen undorodnak tőle.

A vegetarianizmus irányzatai:

- Tradicionális vegetáriánusok

- Új vegetáriánusok

- Egyéb vegetáriánus

A vegetarianizmus pszichológiája:

Amerikai kutatók megállapítása szerint a hirtelen vegetarianizmussá válás mögött lelki problémák is meghúzódhatnak. Általában testképzavarokkal, súlyproblémákkal küzdőkkel hozható összefüggésbe, de akadnak olyanok is, akik bizonyos lelki gondjaikat próbálják elrejteni az étrendváltással. Tinédzsereknél gyakori az előfordulás, főleg figyelemfelkeltő szándékból: aki nem eszik húst, sokszor kerül a figyelem középpontjába. Ez azonban a lelki állapot romlásához is vezethet, mivel a figyelem csak időleges, a fogyás pedig nem együttjárója a vegetarianizmusnak, ellenben gyakran társul túlevéssel.

Árt az egészségnek a vega életmód?

Ez a fajta életmód számos betegségtől megóv, azonban vannak hátulütői is, melyek hiánybetegségekhez vezetnek. A vega étrend kevés kalciumot tartalmaz, és ez a fehérjében- és D-vitaminban hiányos étkezés miatt a csontok fejlődése szempontjából nagyon káros. Csak az állati eredetű ennivalókból kapjuk meg a szükséges B12-vitamint. Ennek a vitaminnak a hiánya különösen terhesség időszakában veszélyes, mert a születő baba visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodást szenvedhet. Az omega-3 zsírsavak a zsíros halakban találhatók (lazac, makréla), és ezekre szintén alapvető szüksége van az emberi szervezetnek.

Vegánizmus

A vegetarianizmus szigorú formája, az állati termékek használatát és elfogyasztását teljes mértékben elutasítják. Vannak olyan vegánok, akik még a bőr- és gyapjú ruhaneműk viselését is elutasítják, nem esznek mézet, és kozmetikumaikat is úgy válogatják össze, hogy azok ne állatokon legyenek tesztelve.

Winston Craig szerint – az Andrews Egyetem Táplálkozástudományi tanszékvezetője - a vegán étrendnek általában magasabb az étrendi rost, magnézium, C-vitamin, folsav, E-vitamin és vas tartalma, ugyanakkor alacsonyabb a kalória, telített zsír, koleszterin, D-vitamin, kalcium, cink és B-12 vitamin tartalma.

Árt az egészségnek a vegán életmód?

Ez a típusú étrend nem fedezi a napi vitamin-és ásványianyag szükségletet. Gyakori a B12, D-vitamin, kalcium, vas, kreatin hiány. Kialakulhat ezek által csontritkulás, vérszegénység, csontképzési zavar is. Romolhat a teljesítmény, lassulhat a fejlődés, a szervezet regenerációja. Nem ajánlott ezt az étrendet követni a gyermekeknek, serdülőknek, fiatal felnőtteknek, várandós és szoptatós nőknek, időseknek.

Felhasznált irodalom:

Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus

www.informed.hu

http://szivarvany-auracentrum.hu

www.otvenentul.hu

VISSZA

PREMIUM HEALTH CONCEPTS Kft.
  • Cím: 9400 Sopron, Híd utca 54.
  • E-mail: office@premiumhealth.hu
    Mobil: +36 30 229 2196
    Tel.: +36-99/900-262
Közösségi média

Minden jog fenntartva © 2005-2024 PREMIUM HEALTH CONCEPTS Kft.